Már csak az EP-nek kell ráütnie a pecsétet a tagállamokkal kötött alkura arról a rendeletről, ami 2030-ig az EU egésze és külön minden egyes tagállam számára is jogilag kötelező kibocsátás-csökkentési célokat rögzít az európai kibocsátás-kereskedelmi rendszer (ETS) alá nem eső szektorokban.

 

A tagállami nagykövetek szerdán adták áldásukat a még december 21-én nyélbe ütött alkura, így már csak az Európai Parlament plenáris szavazása van hátra, hogy aztán a Hivatalos Közlönyben való közzétételt követő 20-ik napon hatályba lépjen a rendelet.

 

A megállapodás uniós szinten 30 százalékos kibocsátás-csökkentést irányoz elő a 2005-ös szinthez képest 2030-ra az épületek, a mezőgazdaság, a hulladékgazdálkodás és a közlekedés terén (kivéve a légi közlekedést és a nemzetközi tenegri áruszállítást).

 

A 30 százalékos, jogilag kötelező EU-cél ezeknek az ETS-en kívüli szektoroknak a hozzájárulása az EU által a párizsi klímakonferencián tett vállaláshoz, miszerint 2030-ra legalább 40 százalékkal csökkentik az 1990-es szinthez képest az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását.

 

A már csak az EP jóváhagyására váró rendeletben a tagállamoknak egy főre eső GDP-jük mértékétől függően 0 és 40 százalék közötti erőfeszítést kell tenniük a 2005-ös kibocsátási szinthez képest az említett szektorokban. A legalacsonyabb célszám Bulgária neve mellett áll, de szakértők rámutatnak, hogy még ez sem jelenti azt, hogy semmit sem kell tenni, hiszen 2005 óta rengeteget nőtt a kibocsátás.

 

Magyarországnak a rendelet értelmében 7 százalékos emisszió-csökkentést kell elérnie 2021 és 2030 között a 2005-ös szinthez képest. Ez megegyezik azzal, amit az Európai Bizottság eredetileg is javasolt.

 

A Bizottság által eredetileg javasolt jogilag kötelező magyar erőfeszítés a negyedik legalacsonyabb az EU-ban: csak Lettországtól (6%), Romániától (2%) és Bulgáriától (0%) várt el kisebb erőfeszítést Brüsszel, miközben a lengyel és a horvát célszám megegyezett a magyaréval.

 

A tagállamok számára egy kibocsátás-csökkentési pályát is meghatároztak annak érdekében, hogy folyamatos ütemben haladjanak a kívánt célok elérése felé. A kiindulópont a 2016 és 2018 közötti átlagos kibocsátáson alapul majd, a csökkentési pálya számítása 2019 plusz 5 hónappal indul majd, ami a 2019 és 2020 közötti időszak öttizenketted részének felel meg, vagy 2020-ban is lehet, attól függően, hogy melyik eredményez alacsonyabb allokációt.

 

Egy 105 millió tonna CO2-kibocsátási egységnek megfelelő biztonsági tartalékot is létrehoznak, ami 2032-ig lesz elérhető. Ez alapvetően azokat a szegényebb tagállamokat hivatott segíteni, amelyeknek nehézséget okozhat a 2030-ra rögzített célok elérése, jóllehet a 2013 és 2020 közötti időszakban túlteljesítették az eredeti célokat. Mielőtt azonban hozzáférhetnének a tartalékhoz, előbb ki kellene meríteniük a rendelkezésre álló rugalmassági eszközöket.

 

A biztonsági tartalékot csak abban az esetben lehet majd felhasználni, ha az EU teljesíti a 2030-as céljait.

 

A végleges kompromisszum fenntartja a jelenlegi periódusban meglévő rugalmas intézkedéseket, amelyek a tagállamok segítségére vannak az éves határértékek elérésében. Ez magába foglalja a „bankolást” és az éves kibocsátási allokációk egyik évről a másikra történő „kölcsönzésének” a lehetőségét 2021 és 2030 között, továbbá az egyes országok közötti transzfereket. Az ún. új rugalmassági elemek, mint az ETS-kibocsátási egységek egyszeri törlése és a földhasználat és erdőgazdálkodás (LULUCF) ugyancsak bekerült a rendelet tervezetébe.

 

Két új rugalmassági eszközt is létrehoznak. Az ún egyszeri ETS-rugalmasság megengedi azoknak a tagállamoknak, amelyek 2013-ban nem részesültek ingyenes kvóta allokációból az ipari létesítményeik számára, vagy az EU-átlagnál nagyobb emissziócsökkentési célt kell elérniük, hogy kivegyenek a rendszerből korlátozott számú ETS-kibocsátási kvótát.

Az ún LULUCF rugalmassági eszköz pedig lehetővé tesz a tagállamoknak bizonyos mozgásteret a földhasználatra és az erdőgazdálkodásra vonatkozó kibocsátási egységek használatában.